"💞Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba.."(Zsolt 16,10.)
Ez az Ige Jézus Krisztusban beteljesedett, de áttételesen érvényes mindenkire, aki Krisztusban van. Lelkünk nem marad az elválás állapotában, és testünk, noha elenyészik, újra feltámad.
Ezúttal azonban olvasóim figyelmét inkább ezen Ige tágabb jelentésére szeretném felhívni.
Bánatunkban vagy bajunkban szellemileg nagyon mélyre süllyedhetünk, szinte úgy érezhetjük, mintha a pokol mélyére zuhantunk volna, de Isten nem engedi, hogy ebben az állapotban maradjunk.
Bánatunkban vagy bajunkban szellemileg nagyon mélyre süllyedhetünk, szinte úgy érezhetjük, mintha a pokol mélyére zuhantunk volna, de Isten nem engedi, hogy ebben az állapotban maradjunk.
Azt gondolhatjuk, hogy szívünk, lelkünk, tudatunk szinte már a halál kapujában van, de Isten nem engedi, hogy ott maradjunk. Elalélhat bennünk a reménység és az öröm, de nem süllyedhetünk le a végső romlásba, sem a fenyegető kétségbeesésbe.
Nagyon mélyre zuhanhatunk, de nem mélyebbre annál, amit az Úr megenged.
Egy időre belekerülhetünk a kétségek börtönébe, de nem veszhetünk el benne.
A reménység csillaga mindig ott ragyog az égen, még a legsötétebb éjszakában is.
Az Úr nem feledkezik meg rólunk és nem szolgáltat ki az ellenségnek.
Ezért legyünk jó reménységben. Az vigyáz ránk, akinek irgalma végtelen.
Egy biztos: A halál, a kétségbeesés és a sötétség világából életre, szabadságra és világosságra támaszt majd fel minket.
Egy biztos: A halál, a kétségbeesés és a sötétség világából életre, szabadságra és világosságra támaszt majd fel minket.
