OLYKOR HELYÉNVALÓ a FÉLELEM❣️

,,💞Boldog ember, aki mindig istenfélő"- (Péld 28,14)

Az Úr félelme minden igaz hit kezdete és alapja. Isten komoly félelme és tisztelete nélkül sohasem gyökerezhet meg bennünk a tiszta élet. Aki szellemében nem imádja Istent, az képtelen szentül élni.

Az boldog, aki szent istenfélelemmel mindig ügyel arra, hogy ne cselekedjék rosszat. 
A szent félelem meggondolja nemcsak a komolyabb döntéseket, hanem szinte minden mozdulatát. 
Aki így féli Istent, ügyel arra, nehogy tévedés áldozata legyen, nehogy elhanyagolja kötelességét, vagy bűnt kövessen el. Tart a rossz társaságtól, a feslett beszédtől, a ravasz életmódtól. 
Az ilyen félelem nem rontja meg az ember életét, sőt boldogságot ad. 
Boldogabb az éber őrszem, mint az, aki elaludt őrhelyén. Aki a gonoszt észreveszi és kikerüli, az boldogabb, mint aki nemtörődöm módon továbbmegy és tönkretszi saját magát.

Az istenfélelem kegyelmi ajándék, amely olyan úton vezeti az embert, amelyen semmiféle ellenség nem árthat neki. Aki fél a gonosznak még a látszatától is, azt szüntelenül megtisztítja Isten, és a Szent Szellem segítségével képessé teszi a kegyelem által nyert "ruháját" tisztán megőrizni ebben a bűnös világban. 

Salamon megpróbálta a világiasságot is és a szent félelmet is: az egyikben merő hiábavalóságot talált, a másikban a boldogságot. 
Ne kövessük őt a próbálkozásban, de hagyatkozzunk ítéletére!


A JUTALOM BIZTOS❣️

"💞Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet is ad inni egynek e kicsinyek közül, mert az tanítvány: bizony, mondom néktek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát" (Mt 10,42)

Ennyit igazán megtehetek. Valami jót az Úr szolgáival. 
Az Úr tudja, hogy szeretem mindannyiukat, és tisztesség lenne számomra, ha a lábukat megmoshatnám. A Mesterükért szeretem a tanítványokat.

Milyen kegyes az Úr, hogy ilyen jelentéktelen dolgot említ: mindössze egy pohár vizet adni! 
Ezt megtehetem vidáman, akármilyen szegény, akármilyen alacsonysorsú is vagyok. 
Az Úr a mégoly semmiségnek látszó dolgot is megjegyzi. 
Látja, ha tanítványai közül a legkisebbnek a legkisebb szolgálatot tesszük is meg. 
Nyilvánvalóan nem az árat nézi, nem a végrehajtás ügyességét, sem az adomány mennyiségét, hanem cselekvésünk indítékát, azt, hogy valakinek azért adunk, mert tanítvány, azt jegyzi meg és azt viszonozza az Úr. 
A jutalmat sem az adomány mértékével méri, hanem kegyelmének gazdagsága szerint.

Én adok egy pohár friss viaet valakinek, az Úr pedig élő vízzel oltja szomjamat. 
Inni adok tanítványai egyikének, Ő pedig úgy tekint rám, mint aki szintén tanítványaihoz tartozik.
Azért ilyen nagylelkű velem, mert az Ő kegyelme indított engem arra, amit megtettem, és ezért ígéri, hogy: "semmiképpen sem fogom elveszteni jutalmamat".