Ennyit igazán megtehetek. Valami jót az Úr szolgáival.
Az Úr tudja, hogy szeretem mindannyiukat, és tisztesség lenne számomra, ha a lábukat megmoshatnám. A Mesterükért szeretem a tanítványokat.
Milyen kegyes az Úr, hogy ilyen jelentéktelen dolgot említ: mindössze egy pohár vizet adni!
Az Úr tudja, hogy szeretem mindannyiukat, és tisztesség lenne számomra, ha a lábukat megmoshatnám. A Mesterükért szeretem a tanítványokat.
Milyen kegyes az Úr, hogy ilyen jelentéktelen dolgot említ: mindössze egy pohár vizet adni!
Ezt megtehetem vidáman, akármilyen szegény, akármilyen alacsonysorsú is vagyok.
Az Úr a mégoly semmiségnek látszó dolgot is megjegyzi.
Látja, ha tanítványai közül a legkisebbnek a legkisebb szolgálatot tesszük is meg.
Nyilvánvalóan nem az árat nézi, nem a végrehajtás ügyességét, sem az adomány mennyiségét, hanem cselekvésünk indítékát, azt, hogy valakinek azért adunk, mert tanítvány, azt jegyzi meg és azt viszonozza az Úr.
A jutalmat sem az adomány mértékével méri, hanem kegyelmének gazdagsága szerint.
Én adok egy pohár friss viaet valakinek, az Úr pedig élő vízzel oltja szomjamat.
Én adok egy pohár friss viaet valakinek, az Úr pedig élő vízzel oltja szomjamat.
Inni adok tanítványai egyikének, Ő pedig úgy tekint rám, mint aki szintén tanítványaihoz tartozik.
Azért ilyen nagylelkű velem, mert az Ő kegyelme indított engem arra, amit megtettem, és ezért ígéri, hogy: "semmiképpen sem fogom elveszteni jutalmamat".
