és örök szövetségre lépek veled" (Ez 16,60)
Bûneink ellenére hûségesen szeret minket az Úr. Visszatekint. Emlékszik ifjúságunk napjaira,
amikor szövetséget kötött velünk, és mi átadtuk magunkat neki. Milyen boldog napok is voltak azok!
Az Úr azonban nem szemrehányásképpen emlegeti ezt az idõt, nem azért, hogy hûtlenséggel vádoljon. Nem, Isten az Õ velünk kötött szövetségére tekint, nem arra, amit mi kötöttünk vele.
Abban a szövetségben semmi képmutatás nem volt, legalábbis az Õ részérõl nem.
Milyen kegyelmes Urunk van, hogy ilyen szeretettel tud visszatekinteni.
De Õ elõre is tekint. Szent elhatározása, hogy velünk kötött szövetségét nem borítja fel.
De Õ elõre is tekint. Szent elhatározása, hogy velünk kötött szövetségét nem borítja fel.
"Ha hûtlenek vagyunk, Õ hû marad" (2Tim 2,13).
Ünnepélyesen kijelenti: "Örök szövetségre lépek veled!" Eszébe sem jut, hogy visszavonja ígéreteit. Áldott legyen érte szent Neve. Õ a szent pecsétre, az "örök szövetség vérére" (Zsid 13,20),
drága közbenjárónkra (kezesünkre) tekint, tulajdon Fiára, akiben megpecsételte ezt a szövetséget,
és ezért tartja meg szövetségi fogadalmát.
"Õ hû marad, mert Õ meg nem tagadhatja magát" (2Tim 2,13).
Ó Urarn, vésd a szívembe ezt a drága ígéretet, és segíts, hogy ez tápláljon ma egész nap.
Ó Urarn, vésd a szívembe ezt a drága ígéretet, és segíts, hogy ez tápláljon ma egész nap.
