Mennyei testőrség

"Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhová mégy ..."
- (1Móz 28,15.)

Vándorutunkban kísérőkre van szükségünk? Legjobb kísérőnk Isten jelenléte és oltalma. 

Bárhol járunk is, mindenütt szükségünk van Isten jelenlétére és oltalmára, és ezt meg is kapjuk, ha az Ő szolgálatában járunk, nem pedig csak saját kedvtelésünk szerint. 

Még ha más vidékre kell is költöznünk Isten akaratából, ne szomorkodjunk miatta! 

Hiszen a hívő ember vándor és idegen, bárhol is él ezen a földön, mert bárhová kerül, igazi otthona mindenhol az Úrban van, mint ahogy minden nemzedékben így volt ez a hívők számára. 

Lehet, hogy a világ vezető embereinél nincs ”protekciónk”, de ha az Úr azt ígéri: ”megőrizlek téged”, akkor nem árt nekünk valóban semmi veszedelem. Ez az ígéret áldott ”útlevél” minden utazó számára, mennyei testőrség minden zarándok mellett.
Jákób, akinek az Isten ezt az ígéretet adta, még soha nem volt távol hazulról. 

Anyás gyermek volt, nem kalandos természetű, mint a bátyja.

Mégis mennie kellett egyszer, és Isten vele ment. Kicsiny motyóját vitte csupán, és nem volt kísérője. 

De nem utazott soha fejedelem nemesebb testőrséggel, mint ő. Mikor szabad mezőn aludt, angyalok vigyáztak rá és Isten beszélgetett vele. Ha az Úr indít útnak minket, mondjuk az Úr Jézussal: ”Ébredjetek, menjünk!” (Mt 26,46).

,,Az Úr az én Pásztorom,, 3.rész

„Lelkemet felüdíti”

Ha a lélek gondterhelt ─ Jézus Krisztus megeleveníti.
Ha vétkezik, és megvallja bűnét, ő megbocsátja bűneit. Ha a
lélek elgyöngül, megerősíti. Erre csak az Úr Jézus képes, és küldöttei is csak akkor képesek rá, ha maga az Úr munkálkodik általuk. Igéje is csakis az Úr ereje által hathatós. Ezért az egyes szám harmadik személy: „Lelkemet felüdíti (Ő)”.
S ha úgy érezzük, hogy kifogytunk a kegyelemből, ha úgy érezzük, hogy szellemileg nagyon mélyen vagyunk, akkor az Úr, aki az apályt dagállyá változtatja, a mi lelkünket is
felüdítheti. ─ Könyörögj azért, hogy adja neked áldását: „Üdíts fel, ó, lelkem hű Pásztora!”
„Igaz ösvényen vezet az Ő nevéért.” A hívő ember szívesen engedelmeskedik Istennek.
A szeretet által való engedelmességre az Ura példája indítja. „Vezet.” 

A hívő ember engedelmessége nem válogat Isten parancsolatai között. Nemcsak annak engedelmeskedik,
ami kedvesen hangzik előtte, hanem mindannak, amit Isten mond. Figyeljük csak meg: az eredeti szövegben az ösvény szó többes számban van: „Igaz ösvényeken”. 

Amit Isten kíván tőlünk, azt megtesszük, mert szeretete erre indít. Egyes hívők nem értékelik eléggé a megszentelődés
áldását, pedig ez Istennek egyik legszebb ajándéka a megújult szív számára.
Ha úgy gondoljuk, hogy megmenekültünk Isten ítéletes haragjától, de mégis megmaradtunk újjá nem született, bűnt meg nem bánó állapotban, akkor joggal kételkedhetünk üdvösségünkben. 

Mert a megtérés legfőbb jele az, hogy meg akarunk szabadulni bűneinktől, és a megszentelődés útján akarunk járni.
Mindez pedig a meg nem érdemelt kegyelemből történik, „az Ő nevéért”. 

Nagy Pásztorunk dicséretére élő szent néppé kell válnunk, akik az igazság keskeny útján járnak. 

S ha ezen az úton vezet és terel minket az Úr, ne feledjük el mennyei Pásztorunkat dicsérni gondoskodásáért.

„Az Úr az én pásztorom” 2.rész

2. rész:„Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem”

A hívő keresztyén ember élete gondolkodó elmélyülésből és aktív cselekvésből áll. 

Az Úr mindkettőről bőségesen gondoskodik. 

Nézzük az elmélyülést: „Füves legelőkön terelget”. Mi mást jelenthet a füves legelő, mint az igazság
igéjét, amely mindig friss és tápláló, és amely soha nem fogy el. 

Ahol a fű elegendő magas ahhoz, hogy a nyáj kényelmesen megtelepedjék rajta, nem kell aggódnunk az
eledel miatt. Kedvesek és tökéletesek az evangélium tanításai.
Táplálékot nyújtanak a léleknek, éppúgy, ahogy a zsenge fű a juhoknak. Ha hit által békességünk van Isten ígéreteire nézve, akkor olyanok vagyunk, mint a juhok,
megpihennek a legelőn. Táplálékot és békességet, nyugalmat és felüdülést, csöndet és megelégedettséget találunk.

De vigyázzunk: Ő az, aki terelget minket. Ő az Úr, aki kegyelmesen megismerteti velünk drága igazságait, és ezzel táplál bennünket. Hálásnak kellene lennünk az erőért, amellyel ezeket az ígéreteket elfogadhatjuk. Vannak összezavarodott lelkek, akik mindent megadnának, hogy ezt megtehessék.
Tudnak az ezzel járó áldásról, de nem mondhatjuk el, hogy ez az áldás az övék. Ismerik a „füves legelőket”, de nem táboroznak rajtuk. 

Ezért áldhatják az Istent azok a hívők, akik már évek óta „a hit bizonyosságában” élnek, hogy megadta nekik ezt a kegyelmet.

A hívő élet másik oldala az aktív rész. Nemcsak gondolkodunk, hanem cselekszünk is. Nemcsak leheveredünk táplálkozni, hanem tovább is haladunk a tökéletesedés felé.
Következésképpen ezt olvassuk: „Csendes vizekhez terelget engem”. Mi más lehetne a csendes víz, mint a Szent Szellem? Az Úrnak Szelleme különböző módokon hat ránk. 

Olyan, mint a víz, amely tisztít, felüdít, termékennyé tesz és megörvendeztet. 

Ezt jelentik a csöndes vizek, mert a Szent Szellem a békességet szereti, és munkáját nem végzi nagy zajjal. Beleáradhat lelkünkbe úgy, hogy a mellettünk élő semmit nem észlel belőle, nem is érzi az isteni jelenlétet. „Lelkem szent csöndjében megtalálom az eget és Istenemet.”
A csendes vizek mélyek. Az a csend viszont, amelyben a
Szent Szellem a lelket megérinti, drága kincs. Isten Szelleme nem a viszálykodás örvénylő áradatához vezeti a kiválasztott juhokat, hanem a szeretet békességes folyamaihoz.
A Szellem nem sas, hanem galamb. Harmat és nem
felhőszakadás. De csak Urunk vezet el minket ehhez a „csöndes vízhez”, magunktól nem találunk oda. Az Ő vezetésére van szükségünk. Ezért van így, egyes szám harmadik személyben: „(Ő) vezet”. 

És ─ nem hajszol, nem kényszerít! Mózes törvénye által vezet minket, de az Úr Jézus élete példájával és szeretetének vonzásával.

„Az Úr az én pásztorom” - 1.rész

Milyen tökéletes jóságról tesz tanúságot, hogy a végtelenül nagy Úr népének pásztoraként jelenti ki magát.

Hogy kifejezze, mennyire szereti népét, és milyen atyailag gondoskodik róla, a nagy Isten megengedi, hogy ilyen földi képpel ábrázoljuk ki Őt.
Dávid maga is juhpásztor volt, és azt is tudta, mire van szükségük a juhoknak, de tisztában volt a pásztor sokféle feladatával is.

Ebben a zsoltárban magát ezekhez a gyönge, védtelen és ostoba állatokhoz hasonlítja. Istenben pedig meglátja gondviselőjét, védelmezőjét, vezetőjét, valójában mindenét.

Senki nem jogosult arra, hogy magát az Úr juhának nevezze, amíg meg nem újult a természete. 

A meg nem tért embereket a Biblia farkasoknak vagy kecskéknek nevezi. A juhnak van tulajdonosa, a vadállatnak nincs.
A tulajdonos nagyra értékeli a juhot, amelyet gyakran drága áron vásárolt meg.
Jó tudni, hogy az Úréi vagyunk. Ezt tudta Dávid is. Ebben a mondatban valami egészen nagyszerű dolgot mond ki.
Nincs „ha” és nincs „de”, nincs „remélem¬. Ezzel szemben határozottan kijelenti: „Az Úr az én pásztorom!” Nekünk is meg kell tanulnunk szüntelenül és feltétlenül bíznunk a mi mennyei Atyánkban.
Ebben a mondatban az a vigasztaló, hogy egyes szám első személyben hangzik el.
Dávid nem azt mondja: „Az Úr a nagyvilág pásztora, aki vezérli a mindenséget”.
Nem, hanem azt mondja: „Az Úr az én pásztorom”. Még ha senki mást nem pásztorolna, nekem akkor is pásztorom lenne! Gondoskodik rólam, őrködik felettem, és megőriz engem.
Legyen a hívő ember helyzete bármilyen, minden pillanatban Pásztorának szerető gondoskodása alatt él.

A következő szavak az előzőkből születtek: „Nem szűkölködöm”. Egyébként talán hiányt szenvedek egybenmásban, de ha az Úr a pásztorom, Ő minden szükségemben megelégít.
Bizonyos, hogy ezt megteszi, mert szíve tele van szeretettel, és ezért „nem szűkölködöm”.
Nem látok szükséget semmiben, amire ebben a múlandó világban szükségem van.
Végül is Ő táplálja a hollókat, Ő növeszti a mezők liliomait, hát akkor hogy is engedné, hogy gyermeke éhezzen? De nem szűkölködöm szellemiekben sem, mert tudom, hogy elég nekem az Ő kegyelme! 

Ha benne megmaradok, Ő azt mondja: „minden napodhoz adok új erőt”!
Talán nincs meg mindenem, amit magamnak kívánok, „de nem szűkölködöm”.
Mások, nálam gazdagabb és bölcsebb emberek talán szűkölködnek, én azonban nem.
„Az oroszlánok is sínylődnek és éheznek, de akik az Úrhoz folyamodnak, nem nélkülözik a jót” (Zsolt 34,11).
Ez nemcsak azt jelenti, hogy éppen most nem szűkölködöm, hanem a jövőre is vonatkozik. 

Jöjjön, ami jön, legyen az akár éhínség vagy természeti katasztrófa, ennek ellenére vallom:

 „Nem fogok szűkölködni semmiben”. Akkor sem, ha majd öreg és gyönge leszek, és akkor sem, ha majd rám borul a halál sötét árnyéka. Mindenem meglesz bőségben. 

Nem azért, mintha sok pénzem lenne a bankban, nem is azért, mintha elég ügyes és okos lennék ahhoz, hogy megkeressem a kenyeremet, hanem azért, mert „az Úr az én pásztorom”.
A hitetlenek mindig szükséget látnak, az igazak soha! 

A bűnbe ragadt ember szívétől távol van a megelégedettség, de a megelégedett szívből azonban kedvesség árad.

#Spurgeon #23.zsoltár

Megtört nád - füstölgő mécses

"A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el"(Ézs 42,3)

Ha így van, akkor én is számíthatok Uram gyengéd bánásmódjára. Nem vet el engem, pedig még a legjobb állapotomban is gyenge, törékeny és olyan értéktelen vagyok, mint egy nádszál.
Valaki azt mondta nekem: "Mit sem érsz a szememben!"

Ez nem volt valami gyöngéd kijelentés, de igaz volt.
Még annyit sem érek, mint a folyami nád, mert az legalább nem lógatja a fejét. Én viszont megtörtem, nagyon is megtörődtem. Szívem nem muzsikál, valahol elszállt belőlem a zene, a dallam. 

De Krisztus nem tör össze, és ha Ő ezt nem teszi meg, akkor mit bánom én, ha mások próbálnak összetörni. - Ó, én kegyelmes és irgalmas Uram, védelmedbe menekülök és elfelejtem minden bánatomat.

Talán illik rám a "füstölgő mécses" hasonlata is, ez csak füstöl, de már nincs fénye. Attól tartok, nem vagyok senkinek hasznára, csak bosszúságára.
Félek, hogy az ördög elfújta lángomat, otthagyott füstölögve, és az Úr csakhamar rámteszi a gyertyaoltó kupakot.
De mégsem: hiszen a törvény alatt is csak megtisztogatták, de nem oltották ki a mécsest.
Akkor hát az Úr sem olt ki engem: ez a reménységem.

Uram, légy hozzám kegyelmes, tisztogass meg, gyújtsd meg bennem újra a világosságot, hogy áraszthassam dicsőséged fényér!

Isteni, örök, változhatatlan örömhír

"De az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek" 
(1Pt 1,25)

Minden emberi tanítás, sőt minden ember elmúlik, mint a fű a mezőn. 
Ez az Ige azonban arról biztosít minket, hogy az Úr Igéje egészen más, mert az mindörökké megmarad.

Az evangélium isteni kijelentés, mert ugyan, milyen más beszéd marad meg örökké azon kívül, amit az örökkévaló Isten szólt?

Az evangélium Isten örökké élő kijelentése, amely az élettel most is éppoly teljes, mint a régmúlt időkben volt, ma is pontosan olyan erővel tud meggyőzni és megtéríteni, megújítani és megvigasztalni, megtartani és megszentelni, mint egykor, csodálatos kinyilatkoztatása első idejében.

Az evangélium Isten változhatatlan kijelentése, amely nem hervad el máról holnapra, mint a fű, mert az mindig a változhatatlan, örök Isten igazsága marad. Az emberi vélekedések megváltoznak, az Isten által hirdetett igazság azonban éppoly kevéssé változik, mint az azt kijelentő Isten.

Az evangélium örömhír Istentől, Isten szava, amelyre mindenestől ráhagyatkozhatunk. "Beszéde megmarad örökké", tehát életünkben, halálunkban, az ítéletben és az örökkévalóságban. 

Dicsőség Istennek Krisztus által ezért az örök érvényű vigasztalásért. Legyen Isten Igéje a legfőbb táplálékod ma és életed minden napján.

MINDEN HELYZETBEN❣️

"💞Én pedig Istenhez kiáltok, és az Úr megsegít engem"- (Zsolt 55,17)

Igen, imádkoznom kell, és akarok is imádkozni! Mi mást, mi jobbat tehetnék? 

Elárulva, elhagyatva, gyászban, csalódásban - hozzád kiáltok, Istenem. Körülményeim lehetetlenné lettek. 

Az emberek a vesztemet akarják, de szívem az Úrtól merít bátorságot, 

Ő át fog segíteni ezeken a megpróbáltatásokon, ahogyan már sok más alkalommal meg is tette. 

Az Úr meg fog szabadítani, ebben biztos vagyok és ezt bátran vallom is.

Az Úr szabadít meg, és senki más. Nem is kívánok más szabadítót. 

Nem emberekben bízom, még ha meg is bízhatnék bennük. Istenhez kiáltok reggel, délben és este, és senki máshoz, mert Ő megtehet mindent.

Nem tudom, hogyan fog megszabadítani, de tudom, hogy megszabadít. 

Tudom, hogy a legjobb és legbiztosabb módon szabadít majd meg, és szabadítása teljes lesz. 

A mindenható Isten megszabadít mostani és minden eljövendő nyomorúságomból, és ez olyan biztos, mint amilyen biztos, hogy Ő él. 

Amikor pedig majd a halál jön el, és az örökkévalóság titkai előtt állok, akkor is bízhatok ebben az Igében: "az ÚR megsegít engem". Legyen ez az én énekem ezen a nyárvégi napon. 

Olyan ez, mint egy érett alma az élet fájáról. Táplál engem, és milyen jólesik nekem ez a táplálék!