De nem íjjal, karddal és harccal, nem lovakkal és lovasokkal segítem őket" (Hós 1,7)
Milyen drága ígéret ez: az Úr maga akarja megszabadítani népét nagy irgalmából, de ezt nem emberi eszközökkel teszi.
Az emberek ugyanis vonakodnak megadni Istennek az Őt megillető dicsőséget.
Mikor felfegyverkezve harcba indulnak és győznek, Istenüknek kellene dicséretet mondaniuk a győzelemért, de nem ezt teszik, hanem saját erejüket dicsőítik, lovaikkal és lovasaikkal kérkednek.
Ezért az Úr igen gyakran minden emberi eszköz nélkül menti meg népét, hogy a dicsőség egyedül az Övé legyen a szabadulásért.
Ezért én szívem, csak az Úrra tekints, és ne emberekre. Istenre számíthatsz, és segítségét legfeltűnőbben olyankor tapasztalod meg, amikor senkiben és semmi másban nem reménykedhetsz.
Ha nincs mellettem barát, tanácsadó vagy támogató, ne veszítsem el bizakodásomat, elég, ha érzem, hogy maga az Úr van mellettem; sőt, örvendezzek, ha harc nélkül ad győzelmet, mint arra igehelyünk is utal.
Ezért én szívem, csak az Úrra tekints, és ne emberekre. Istenre számíthatsz, és segítségét legfeltűnőbben olyankor tapasztalod meg, amikor senkiben és semmi másban nem reménykedhetsz.
Ha nincs mellettem barát, tanácsadó vagy támogató, ne veszítsem el bizakodásomat, elég, ha érzem, hogy maga az Úr van mellettem; sőt, örvendezzek, ha harc nélkül ad győzelmet, mint arra igehelyünk is utal.
Miért is akarnék "lovakat és lovasokat", ha maga az Úr áll mellettem irgalmával és emeli fel karját védelmemre?
Miért volna szükségem íjra és kardra, ha Isten a szabadítóm?
Ma bízni akarok és nem félni, és mától fogva mindig ilyen bizalommal élni.
