,,Az Úr az én Pásztorom,, 6. rész

„Bizony jóságod és szereteted kísér életem minden
napján, és az Úr házában lakom egész életemben”

Olyan tény ez, amit sokan vitatnak, de bátorító! Ezért egyes fordításokban ezt olvassuk: „bizony”, és ez a szó az isteni megerősítés pecsétjét jelenti. Ezt a mondatot így isolvashatjuk: „Csak jóságod és szereteted”, hiszen életünkben minden kegyelemből van. Ez a két „őrzőangyal” mindig velünk lesz. 

Ha fejedelmek útra kelnek, erős védelem veszi őket körül. Ugyanígy a hívőket is. Őket a jóság és kegyelem

követi mindenfelé. „Életük minden napján!”
A jó napokban éppúgy, mint a rossz napokban, a böjtös napokban éppúgy, mint az örömünnepeken, a komor téli napokon éppúgy,
mint a fényes nyári napokon. A jóság megelégíti szükségeinket,
a kegyelem pedig eltörli bűneinket.
„Az Úr házában lakom egész életemben.” „A szolga pedig
nem marad a házban örökké, a fiú marad ott örökre”
(Jn 8,35). Míg itt a földön élek, Isten házában lakozom,
mint az Ő gyermeke. Az egész föld Isten háza számomra.
Mikor pedig bemegyek a mennyei otthonba, akkor az én Istenem
házának felső emeletén lakozom majd mindörökre.
Adná Isten a kegyelmét mindnyájunk számára, hogy ennek
a csodálatos zsoltárnak légkörében élhetnénk mindvégig!

,,Az Úr az én Pásztorom,, 5.rész

„Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára.
Megkened fejem olajjal, csordultig van poharam”


Az embernek ellenségei is vannak. Nem lenne hasonló
Urához, ha nem volnának. Ha nem volnának ellenségeink,
attól kellene tartanunk, hogy nem vagyunk Isten barátai.
Mert e világ barátsága ellenségeskedés Istennel. Nézd
csak, milyen nyugodt Isten embere, amikor ellenségeire
gondol. Milyen bátorító ez az ő bátorsága! „Asztalt terítesz
nekem...” Ha a harcos egyáltalán eszik valamit a csata
közben, akkor gyorsan legyűr néhány falatot, és azután
tovább harcol. De itt másként van: „Asztalt terítesz nekem”,
mint amikor békeidőben damasztabrosszal megterítenek,
és felteszik az evőeszközt az ünnepi lakomára.

Semmi sietség, semmi zűrzavar! Az ellenség az ajtó előtt
áll, és Isten mégis asztalt terít számomra. A hívő ember
pedig nekilát az étkezésnek, mintha minden a legnagyobb
rendben lenne. Az Úr nagy békességet ad népének még a
legnagyobb szorongattatás közepette is. Legyen bár a föld
fegyverek zajától hangos, ők teljes békességben lakoznak.

„Megkened fejemet olajjal.” Bárcsak naponta elnyernénk
ezt a kenetet kötelességeink végzéshez. Minden hívő
ember pap, de papi szolgálatát kenet nélkül nem tudja
végezni. Ezért kell mindennap Istenhez fordulnunk, hogy a
Szent Szellem „fejünket megkenje olajjal”. A pap, ha nincs
kenete, akkor hiányzik szolgálatának legfőbb kelléke, és a
hívő ember hasznavehetetlenné válik a szolgálatra, ha nem
kap mindennap újra meg újra kegyelmet felülről.

„Csordultig van poharam.” Nemcsak hogy megkapja
mindazt, amire szüksége van, a teli kelyhet, hanem még
annál többet is: „Túlcsordul a pohara”. Ezt elmondhatják a
szegény emberek éppúgy, mint a gazdagok. „Hogyan,
mindez az enyém, és még Jézus Krisztus is?” ─ kérdezte egy
szegény asszony, amikor letört egy darab kenyeret, és
megtöltött egy poharat hideg vízzel. Viszont legyen bármily
gazdag valaki, ha elégedetlen, akkor nincs csordultig tele a
pohara, és ami benne van, az is híg és zavaros. A megelégedettség
a „bölcsek köve”, amely mindent arannyá változtat,
amit csak megérint. Boldog az, aki megtalálta! Az
elégedettség többet ér egy egész birodalomnál. Tulajdonképpen
ugyanaz, mint a boldogság, csak más szóval kifejezve.

„Az Úr az én pásztorom” 4. rész: „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek

,,Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert Te velem vagy, vessződ és botod megvigasztal engem”



Nem egy halálos beteg ágyánál olvasták már fel ezt a kimondhatatlanul vigasztaló igeverset. 
Sokszor segített világossá tenni a sötét völgyet. Minden egyes szava nagy kincset rejt.

„Ha... járok” ─ tehát a hívő ember nem kezd el egyszerre sietni, amikor meg kell halnia, hanem nyugodtan vándorol tovább Istennel. 
A „járni” szó jelenti annak az embernek szüntelen előrehaladását, aki ismeri az utat, tudja a végét és el van szánva rá, hogy követi a kijelölt ösvényt. 
Teljes biztonságban tudja magát; ezért nyugodt és összeszedett.

A haldokló hívő ember nincs remegő sietségben. Nem rohan nyugtalanul, nem is torpan meg, mint aki nem akar tovább menni. 
Nem esik zavarba, nem is szégyenkezik, nyugodtan megtartja eddigi „sebességét”. Figyeljük meg a szöveget: nem a halál árnyéka völgyébe megy befelé, hanem a halál árnyékának völgyében jár, hogy átkeljen rajta.

Át kell haladnunk a halál sötét alagútján, hogy eljussunk az örök élet világosságába. 
Nem halunk meg, hanem elalszunk, hogy az örök dicsőségben ébredjünk fel. 
A halál nem azonos az atyai házzal, annak csak előcsarnoka, nem maga a cél, hanem az oda vezető út! 

A zsoltár „völgy”-nek nevezi azt a helyet, ahol meghalunk. 
Bár a hegytetőkön tombol a vihar, a völgy a nyugalom helye. Ezért a hívő ember életének utolsó napjai gyakran egész vándorútján a legbékességesebbek.
A hegycsúcsok kopárak, ridegek, de a völgy aranyló kévékkel teljes, és igen sok hívő keresztyén több örömet élt már át és ismeretet nyert halálos ágyán, mint bármikor azelőtt!

Azután: nem a halál völgyéről beszél a zsoltár, hanem „a halál árnyékának völgyéről” ─ mert a halál lényegében legyőzetett, csak az árnyéka maradt. 
Valaki egyszer azt mondta, hogy ahol árnyék van, ott valahol fénynek is kell lennie. És ez így is van. 
A halál ott van az út mentén, amelyen járnunk kell. A mennyei fény rásugárzik, és így a halál árnyékot vet utunkra. 

De az árnyéktól senki se féljen! Az árnyék soha nem tartóztathatja fel a haladó embert útjában. 
A kutya árnyéka nem tud harapni. A kard árnyéka nem öl meg senkit! 
A halál árnyéka nem semmisít meg minket.
„Nem félek semmi bajtól.” Dávid nem azt mondja, hogy nem éri őt baj. Nem, és ezért tovább megy. 
Mi tudjuk, hogy az Úr Jézus minden gonoszt félretett utunkból. 
De „nem félek semmi bajtól”, mert még a félelem sötét árnyéka
is eltűnt. A legnagyobb baj életünkben az, amely csak a képzeletünkben létezik. 
Ha mindig csak a valóban bekövetkező bajoktól tartanánk, akkor tizedannyit aggodalmaskodnánk.

Ezerszer félünk a haláltól, pedig csak egyszer halunk meg. A zsoltáros meggyógyult a betegségtől való félelméből is.

„Nem félek semmi bajtól”, még magától az ördögtől sem. Ettől az utolsó ellenségtől sem fogok
félni. Úgy tekintek rá, mint legyőzött ellenségre, mint aki már megsemmisítésre van rendelve.

„Mert Te velem vagy.” Ez a hívők öröme! „Te velem vagy.” A viharos tengeren hányódó hajón a kisgyermek nem fél, mint a többi utas. Békésen alszik anyja ölében.
Elég, ha tudja, hogy édesanyja vele van. Minden hívő számára elég kellene, hogy legyen az a tudat, hogy az Úr Jézus vele van! 
„Te velem vagy.” És ha Te velem vagy, akkor minden megvan, amire csak vágyakozhatom. Megvigasztal és teljes biztonságban érzem magam, mert Te velem vagy!

„A Te vessződ és botod”, amellyel nyájadat fegyelmezed és vezeted, felséges hatalmadnak és gondoskodásodnak a jelei.
„Megvigasztalnak engem.” Hinni akarom, hogy Te uralkodsz!
Jézus Krisztus vesszeje mindig fölöttem van, mint lelkem legjobb védelmezője. 
Sokan mondják, hogy legnagyobb vigasztalásuk az a reménység, hogy nem halnak meg. 
Kétségkívül lesznek olyanok, akik az Úr visszajövetelekor még életben lesznek.
De valóban nagy előny-e az, ha az ember megmenekül a haláltól, vagy inkább azt kellene
kívánnunk, hogy haljunk meg? Van, aki a két lehetőség közül a halált választaná, mert mindazok, akik nem halnak meg, elragadtatnak a felhőkbe az Úr elé” 
(lásd 1Tesz 4,17b). 
Ezek nem ismerik meg a haláluk utáni közösséget a Krisztussal, amelyet a már elhunyt szentek megismertek.
Kifejezetten megmondja az Ige, hogy az élők semmi előnyben nem részesülnek azokkal szemben, akik már elhunytak.

Legyen bennünk az a meggyőződés, amely Pálban volt, aki azt mondta: „nekem... a meghalás nyereség”. 
Kívánjunk mi is „elköltözni és a Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb” (Fil 1,23). 
A 23. zsoltárt nem lehet megunni! A hívő ember füle számára éppoly kedvesen cseng, mint Dávid idejében.