A mondat első részének igazsáságát én megpecsételhetem. És te?
Az Úr valóban gondolt ránk, gondoskodott rólunk, megvigasztalt, megszabadított és vezetett.
Gondviselése minden lépésünkben törődött velünk, még a legkisebb ügyünk sem volt jelentéktelen a számára.
Egész életünk során gondolt ránk, szünet nélkül. Voltak persze alkalmak, amikor különösképpen megtapasztaltuk gondoskodását, és ezekre különösen nagy hálával gondolunk vissza.
Igen, valóban ”gondol ránk az Úr”.
A mondat második része értelemszerű következménye az elsőnek.
A mondat második része értelemszerű következménye az elsőnek.
Mivel Isten nem változik, a múlthoz hasonlóan a jövőben is mindig gondol ránk.
És ha Ő gondol ránk, abból áldás származik.
De itt nemcsak ésszerű következtetéssel, hanem ihletett kijelentéssel van dolgunk: Isten Szent Szellemének ereje is kijelenette ezt nekünk. ”Meg fog áldani” (Csel 3,26).
Ez nagy és kifürkészhetetlen dolgokat jelent. Mivel ez az ígéret nincs időhöz kötve: a végtelenbe nyúlik. Megáld minket a maga isteni módján, öröktől fogva mindörökké.
Ezért mondjunk Istennek együtt hálát: ”Áldjad, lelkem, az Urat!” (Zsolt 103,1).
