NEM CSÚSZOL EL❣️

,,💞Utadon biztonságban jársz, és lábadat nem ütöd meg" (Péld 3,23)

Ha mint Krisztus hűséges követői, a bölcsesség és a szentség útját járjuk, Isten megőriz minket ezen az úton.
Aki világosságban közlekedik az úton, az védelem alatt van. Minden embernek megvan a maga útja, azaz élethivatása.
Ha istenfélelemmel és buzgón járja ezt az utat, Isten megőrzi a gonosztól. 
Esetleg egyszerűen járjuk ezt az utat, de biztonságban. Talán nem tudunk úgy sietni, mint a fiatalok, de tudunk úgy járni, mint istenfélő emberek.
A legnagyobb veszélyt a lábunk jelenti: hamar beleütjük valamibe és megbotlunk. 
Kérjünk ezért Istentől egyre több szellemi látást, hogy botlásra való hajlandóságunkat legyőzhessük. Sokszor azért ütjük meg magunkat, mert nem látjuk meg az utunkban lévő követ: a bűnt.
Csak Isten kegyelme tehet képessé arra, hogy a bűnt meglássuk és elkerüljük. 
Bízzunk ebben az ígéretben és abban, aki megtartja választottait.
De mert sajnos a tulajdon gondatlanságunk a legnagyobb veszély számunkra, gondoljunk mindig az Úr Jézus figyelmeztetésére: "Vigyázzatok és imádkozzatok!"
Bárcsak Isten kegyelméből ez a nap botlás nélkül telne el! Nem elég, hogy nem esünk el, kérjük és akarjuk azt is, hogy a legkisebb botlás se legyen életünkben, hogy majd Őt imádhassuk hálával, hogy
"biztonságban jártunk és lábunkat sem ütöttük meg."